2013 óta része a mindennapjaimnak a Női ErőForrás Aktiváló Mozgás Meditáció, amelyet először saját nőiségtörténetem gyógyítása és céljaim megvalósítása céljából tanultam, ismételtem mind csoportos mind egyéni formájában.
A Pozsgai Nikoletta rendszere alapján, a Női Integrációs Tréningen elsajátított plusz tudással és mindazzal amit a Méhkirálynő tanfolyamon magamról, mint nőről és energetikai működésemről megtudtam, járult hozzá ahhoz, hogy nőként, immár oktatóként tudjak másoknak segíteni saját nőiségük megélésében, a minőségek pozitív aspektusainak megtapasztalásában, hogy az évkört és az életutat mindannyian önmagunkra tudatosan, egészségben, egységben járhassuk.
Nagyon finoman, mégis határozottan vezetett végig Vivien az oldási folyamaton. Sokszor éreztem, hogy ha nem állna mellettem és fogná a kezem, nem mernék szembenézni a fájdalommal, amit férjem elvesztése jelent. Figyelmes, precíz és emberközpontú volt. Jó érzés volt, hogy minden gondolatomat meghallgatta és mindenre volt időnk. Köszönöm.
Mintha egy tündével találkoztam volna. Fiatal arca ellenére mély bölcsesség és erő sugárzik belőle. A legjobb az volt, hogy nem saját megoldásait akarta rámerőltetni, hanem segített abban, hogy megleljem a saját válaszaimat. Nem hittem volna, hogy egy alkalom lehet ilyen hatékony.
Úgy éreztem magam, mint édesanyám ölében kisgyermekként. Régóta nem éreztem ilyen feltétel nélküli elfogadást és figyelmet. Könnyű volt megnyílni és beszélni, nem éreztem kényszert semmire, mégis potyogtak a könnyeim. Megisztulás? Újjászületés? Nem tudom, de sokkal jobban vagyok. Köszönöm!